Videók
-
Kategóriák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes
Megszüntette a veszélyhelyzetet a kormány
A kormány június 18-i hatállyal megszüntette a veszélyhelyzetet, ezzel együtt a rendkívüli jogrendet is, ugyanakkor kihirdette a járványügyi készültség bevezetését, ugyanis a fertőzés még szigetszerűen felütheti a fejét.
Fogadóóra: Virág Mihály önkormányzati képviselő
Vendég: Virág Mihály önkormányzati képviselő
Kaleidoszkóp: A Fuss! című rövidfilm, A Gózon Gyula Kamaraszínház a 2019/2020-as évada
Téma: A Fuss! című rövidfilm, A Gózon Gyula Kamaraszínház a 2019/2020-as évada
Álláspont: A "Rés" Szociális és Kulturális Alapítvány Családok Átmeneti Otthona
Téma: A "Rés" Szociális és Kulturális Alapítvány Családok Átmeneti Otthonának tevékenységé
Megvalósult a kerületi útfelújítások első üteme
Rákosmente 2019-ben 601 millió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatást kapott a földutak leaszfaltozására a Budapesti Útépítési Program keretében, ehhez az összeghez pedig a helyhatóság még további 503 millió forint önrészt tett hozzá.
Szóbeszéd: Apák napja
"Biciklizni, úszni, horgászi és barkácsolni tanítanak bennünket. Óvnak és támogatnak születésünktől fogva." A Szóbeszéd jelen adásának középpontjában az Apák napja áll.
Kitekintő: Ingatlanpiaci változások, Mentális egészségmegőrzés a járványidőszak után
Téma: Ingatlanpiaci változások, Mentális egészségmegőrzés a járványidőszak után
Helyi Érték: II. János Pál pápa egész alakos szobra Rákoshegyen
Téma: II. János Pál pápa egész alakos szobra Rákoshegyen
Új fejlesztés a NAV-tól
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Online Számla rendszer 2018-as bevezetése óta biztosít ingyenes számlázó programot a belföldi adóalanyoknak, amivel az online számlaadatszolgáltatás automatikusan teljesíthető. Most ehhez az ingyenes számlázó programhoz fejlesztett a NAV Online Számlázó applikációt, ami android és iphone operációs rendszerrel is kompatibilis.
Változások az ingatlanpiacon
Március 16-án – a veszélyhelyzet kihirdetésével – közel 80 százalékkal esett vissza az ingatlanpiac.
Megkezdődött az illegális hulladéklerakók felszámolása
Jövő nyártól kerülhetnek betiltásra az egyszer használatos műanyagtermékek hazánkban, a klíma- és természetvédelmi akcióterv keretében.